Béres Sándor írása
***
Információink szerint 2009-ben garázdaság miatt jogerősen elítélték a DK szóvivőjét, Barkóczi Balázst, aki jelenleg a baloldal közös jelöltje a rákospalotai körzetben.
A Gyurcsány-párt szóvívője a bűncselekményt két férfitársával együtt követte el
A Demokratikus Koalíció politikusa korábban Isaszegen politizált, úgy tudjuk, ott történt a bűncselekmény a 2006-os választások idején.
Helyi forrásaink szerint Barkóczi – akkoriban még MSZP-színekben – társaival annak otthonában vegzált egy hölgyet.
A Gyurcsány-párt jelenlegi szóvívője a bűncselekményt két férfitársával együtt követte el, a hölgy pedig korábban aktivistatársuk volt.
Kerestük a balodali politikust
Értesüléseink szerint egy helyi politikai sérelmet próbált ilyen módon megoldani a baloldali politikus. Az ügy végül bíróságig jutott, és Barkóczit jogerősen is elítélték.
Lapunk kérdésekkel fordult a bírósághoz és a politikushoz, amint megérkeznek a válaszok, azokat is azonnal közöljük.
Nyitóképen: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (b) és Barkóczi Balázs, a párt szóvivője érkezik az Új köztársaságért Alapítvány köztársaság napja alkalmából rendezett ünnepségre Bibó István szobrához 2020. január 31-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd